28. rész

                          Beilleszkedési nehézségek

 

David és Chantal Rómába mentek nászútra. Miközben sétáltak a városban, egy régi ismerőssel találkoztak a nyelves klubból. Mindketten nézték őt, de nem köszöntek neki. Nesta volt az, aki hazament a nyelves klubból.

Nesta: Nem ismertek fel?

David: Dehogynem! Tudjuk nagyon jól, hogy ki vagy.

Nesta: Akkor miért nem köszöntetek?

Chantal: De mi köszöntünk! Igaz drágám?

David: Hogy ne!

Nesta: Mit csináltok ti itt?

David: Épp nászúton vagyunk itt. És te?

Nesta: Hazajöttem egy kis időre, aztán visszamegyek a nyelves klubba.

David: Örülök, hogy találkoztunk!

 

Los Angeles

A 4 barátnő megint együtt lógtak, most egy kávézóba ültek be. Nagyon elegánsak voltak.

Jolanda: Mi a véleményetek David feleségéről?

Igazi úrihölgyként viselkedtek.

Silvia: Ő csak bevándorló! Szerintetek be tud illeszkedni közénk?

Carolina: Nem hiszem, de azért adhatunk neki egy esélyt.

Jenifer: Majd meglátjuk. Nem hiszem, hogy egy mexikói be tud illeszkedni a mi társadalmunkba.

1 hónap múlva hazatértek nászútjukból. Lucia már nagyon várta őket, David ajándékot is vett neki. Egy gyönyörű barbi babát és egy szép ruhát.

Reggel az iskolabusz elvitte az iskolába, már ott is voltak barátai. Legjobb barátnője, Laura táncosnő akart lenni, így Lucia is.

Laura: Anya holnap beirat táncórára.

Lucia: Tényleg? Én is megkérem az enyémet, hogy irasson be. Ahová téged és járhatunk együtt.

Laura: Az jó lesz!

Lucia: Átjösz ma délután hozzánk? Jó nagy villában lakunk!

Laura: Először megkérdezem az anyukámat!

Lucia: Oké.

Silviáék elhívták magukkal Chantalt vásárolni, akinek nem volt nagy kedve menni. David beszélte rá.

David: Miért nem akarsz menni? Adok neked annyi pénzt, amennyit csak szeretnél, azt veszel amit akarsz.

Chantal: Hát rendben!

David: Mennyit kérsz?

Chantal: Hát te mennyit adsz?

David: 1 millió dollárt, csak nem költöd el az egészet.

Chantal: Köszi.

Aztán a lányok jöttek is érte. Silvia Laura anyukája volt, ő 32 éves, Carolina 31, Jenifer 34 és Jolanda 30.

David: Na már várnak rád! Menjél!

Chantal elég idétlenül öltözött fel: pink miniszoknya, sárga felső idétlen kék virágokkal díszítve, ami ráragasztható volt, fekete hosszú szárú csízma és idétlen nyaklánok. A többiek furán néztek rá.

Chantal: Mi az? Mi a gond?

Ők a legelegánsabb ruhákban voltak és a legdrágább ékszerekkel.

Chantal: Ne vegyetek fel ilyen drága ékszert, mert leszakítják onnan!

Nem tudták miért mondja ezt, itt soha nem történt velük ilyesmi, mert ez egy gazdag negyed volt. Chantal meg a cigány nő miatt mondta, aki megtámadta a ruháért és a nyakláncért.

Silvia: Itt nem történik ilyesmi! Menjünk tovább!

Indultak is, a négy elegáns nő szép kecsesen mentek, Chantal meg idétlenül, nem tudott járni a cipőjében, mert az még új volt és most volt rajta először.

Carolina: Kérdezhetek valamit?

Chantal: Igen.

Carolina: Mexikóban így járnak az emberek?

Chantal: Hogy?

Carolina: Ahogy te mész. Mintha nem tudnál járni.

Chantal: Nem, de ez a cipő most új és töri a lábam, meg kell szoknom.

Jenifer: Nekünk is sokszor van, de akkor sem szabad így elhagynunk magunkat!

Chantal: Jólvanna! Akkor hazamegyek másik cipőért.

Jenifer: Mostmár ne menj vissza!

Betértek az egyik legdrágább ruhaboltba. Chantal távolabb ment tőlük, addig ők kibeszélték.

Silvia: Hogy tudott David ilyet felszedni?

Jolanda: Neveletlen nagyon.

Chantal mindent felvásárolt, ami megtetszett neki, a többiek túlzásnak találták, ők csak 1-2 darabot vettek, de nem szóltak neki semmit.

Jolanda: Ti nem vagytok éhesek?

Carolina: De igen. Üljünk be valahová!

Beültek egy drága étterembe. A kinti részre mentek, hogy Silvia és Jolanda rá tudjon gyújtani. A többiek nem dohányoztak. Chantalt zavarta a cigi füst.

Chantal: Muszáj itt cigizni? Pont az orrom alá jön a füst.

Carolina: Meg kell szoknod, nagyon sokan cigiznek a társaságban.

Jött a pincér az asztalukhoz.

-Mit kérnek, hölgyeim?

Silvia: Húslevest, zöldséges rizst bécsi szelettel és egy nagy szelet csoki tortát. Ja meg egy nagy pohár colát.

Chantal: Itt van chilis bab?

-Itt nincsenek mexikói kaják!

Chantal: Miért nincsenek?

-Itt nem nagyon vannak mexikóiak!

Chantal: Akkor is lehetne chilis bab!

-Máshol lehet, hogy van!

Chantal: Itt miért nincsenek mexikóiak?

Ezt már nem lehetett bírni, már a pincér is ki volt, inkább továbbment.

Jenifer: Muszáj volt feltenni ezt a sok buta kérdést?

Chantal: Bocsánat! Nem akartam.

Mikor végeztek, Chantal másfele indult el.

Carolina: Arra megyünk!

Chantal: Én még beugrom a boltba, chilis babhoz valókat kell vennem.

Jenifer: Minek az?

Chantal: Vacsorára chilis babot csinálok.

Jolanda: Minek? Majd a szakácsok megcsinálják a vacsorát!

Chantal: Én magam akarom megcsinálni a chilis babot, amúgy is már nagyon rég ettem.

Silvia: Jó, akkor menj! Megvárunk!

Chantal bement a boltba, nagy szerencsétlenségére elfogyott a bab, nagyon ideges lett, amióta itt van, azóta sehogy sem akar összejönni, hogy chilis babot egyen. Nagy morcosan jött ki a boltból.

Jolanda: Miért nézel így?

Chantal: Nincsen bab! Amióta itt vagyok, azóta soha sem sikerül chilis babot ennem!

Jenifer: Van ilyen.

5 nap múlva a 4 hölgy ismét összejöttek, Chantalt is meghívták, mert beszélgetni szerettek volna.

Lucia és Laura délutánonként táncórára jártak.

Silvia: Mi lenne, ha szerveznénk egy kirándulást így öten? Kb egy hétre. Mit szóltok hozzá?

Jolanda: Egész jó ötlet!

Chantalnak nem volt kedve.

Chantal: Inkább itthon maradnék.

Silvia: Miért?

Chantal: Semmi kedvem elmenni.

Jenifer: Az utazás hozzátartozik a gazdagok életéhez.

Chantal: Ti a családotok nélkül utaztok?

Silvia: Csak néha. Ti hová akartok menni?

Carolina: Menjünk Mexikóvárosba!

Közben Chantalra nézett. Mikor kimondta, ekkor mindenki odavetette a pillantását.

Silvia: Jó ötlet! Chantal?

Chantal: De most minek?

Silvia: Nem vagy kíváncsi a hazádra?

Chantal: Nem véletlenül jöttem el onnan, bár már meghalt az az ember, aki miatt el kellett jönnöm.

Jenifer: Akkor már semmi sem akadályoz, hogy velünk gyere.

Végül nagy nehezen beleegyezett.

Chantal: Jólvan, de csak egy hétre.

David támogatta is, hogy menjen el a lányokkal. Két nap múlva indultak is.

Silvia: Milyen érzés hazatérni?

Chantal utálta ezt a kérdést, úgy érezte, hogy őt emiatt megkülönböztetik és lenézik, mert az amerikaiak ott a háta mögött mexikóinak hívták. Nem válaszolt Silvia kérdésére, inkább terelte a témát.

Chantal: Voltatok már itt? Gondolom már igen.

Carolina: Nagyon tévedsz! Mi dolgunk lett volna itt? Nincs itt semmi jó, csak miattad jöttünk ide.

Kicsit ilyen lenéző hangnemben mondta, Chantal meg is érezte.

Jenifer: Ha utazunk, akkor csak Nyugat- Európába megyünk, vagy más államokba az országon belűl.

Chantal elhúzott tőlük, ők meg lemaradtak mögötte, nem tudták mi van vele.

Silvia: Ennek meg mi baja van?

Jenifer: Nem tudom, de így eltévedünk. Kérdezzünk meg valakit, hogy merre találunk egy öt csillagos szállodát.

Közben Chantal elment a régi házához. Máshogy nézett ki, egy kicsit át lett alakítva, a színe is más volt. Becsöngetett és egy rég nem látott ismerős nyitott ajtót, Chantal inkább el akart szaladni, de az ismerős lefogta a kezét.