Szerelmi csalódások

                                        1.rész

                            Az új diák

 

Stockholm, 1987

Egy középiskolában kezdődik a történet. Ide olyan diákok is jártak, akik külföldről jöttek, de voltak olyanok is, akik itteniek voltak.

1987 szeptembere, első tanítási nap.

A 10.A osztályba ők jártak: Johanna, Viki, Rosalia és még sokan mások.

Viki: Jöttek új tanulók?

Rosalia: Nem látok ismeretleneket.

Tomas volt az osztály szépfiúja, akiért a lányok oda voltak.

Tomas: Sziasztok csajok!

Rosalia: Szia Tomas!

Rosalia az Egyesült Államokból jött ide, a nagybátyjánál lakott Brokival. Nagyon gazdagok voltak, Rosalianak meg volt mindene, a legdrágább ruhákban járt, mindenki őt irigyelte. Legjobb barátnői Johanna és Viki.

Tomas itteni volt, egy szegény ördög, aki gazdagnak adta ki magát, ő is a legjobb ruhákat hordta, amiket a boltból lopott el. Igazi rossz fiú.

Johanna bátyja Johan is az iskola tanulója, ő már 11-es volt. Nagyon szerette a nyelveket, mármint biológiailag, érdekelte az élőlények nyelvei, tanulmányozta az emberi és állati nyelveket. A többiek kicsit furcsának tartották, de már nem szólnak érte semmit.

Rosalia: Tanárnő! Nem jöttek új tanulók?

Tanárnő: Mindjárt megnézem.

Átnézte a névsort alaposan, azonban csak egy ismeretlen névvel találkozott.

A tanárnő már öreg volt, olyan 50 év körüli, szőkére volt festve a haja és szemüveges volt, olyan 160 centi körüli.

Tanárnő: 1 új tanulónk van ebben az osztályban, egy lány. De nem látom sehol. Na jó gyerekek! Üljön mindenki a helyére!

Ekkor mindenki leült a helyére. A tanárnő beszélni kezdett a tanévről, hogy mik várhatók, közben valaki kopogott.

Tanárnő: Gyere!

Egy lány jött be.

Rosalia: Biztos ez az új osztálytársunk.

Viki: Nekem nem szimpatikus.

Chantalnak hívták.

Chantal: Ez a 10.A osztály?

Tanárnő: Igen. Te vagy az új tanuló?

Chantal: Igen, új vagyok itt.

Tanárnő: Foglalj helyet, ami még nem foglalt!

Johanna és a nyomi csaj mellett volt szabad hely. Chantal Johannát választotta padtársának.

Tanárnő: Mutatkozz be a többieknek!

Chantal: Chantal Andere vagyok!

Tanárnő: Honnan jöttél?

Chantal: Mexikóból.

Aztán a tanárnő lediktálta az órarendet, majd kicsöngettek.

Johanna: Kimegyünk cigizni, csajok?

Rosalia: Kimehetünk. Te cigizel?

Chantalra nézett.

Chantal: Én nem.

Rosalia: Azért kijösz velünk?

A nyomi csaj ilyen Dórika féle volt, kövér volt, folyton a büfébe ment, senki nem foglalkozott vele, a tanároknak nyalizott, hogy jobb jegyet kapjon. Csak annyiban különbözött, hogy neki volt szemüvege és fogszabályzója. Dóra volt a neve, de a többiek csak Dórikának hívták. Ott ült elől a tanári asztallal szemben. Ezt a szünetet is a büfében töltötte.

Rosaliaék kint cigiztek és Chantalt faggatták, akit meg zavart a cigi füst, de nem szólt semmit érte.

Rosalia ekkor még barna hajat viselt és barna szeme volt, rendszeresen járt szoláriumba, így szép barnított bőre volt. A másik 2 lány szőke, kék szemű és fehér bőrű volt.

Rosalia: Milyen volt ott az életed?

Chantal: Jó volt ott is.

Viki: Mikor jöttél ide?

Chantal: Még nyáron.

Johanna: Milyen okból?

Chantal: Szüleim itt kaptak munkát most. És ti?

Rosalia: Én a nagybtyjámhoz jöttem, mert unom már az otthoniakat. Ő sokkal több szabadságot ad nekem, mint a szüleim. Meg még az öcsém sem idegesít fel. Ők meg itteniek.

Hamarosan becsöngettek.

Rosalia: Ideje bemenni.

Viki: Én még ezt elszívom. Megvártok?

Johanna: Igen, persze.

Chantal: Én bemegyek. Jó?

Rosalia: Oké, menjél!

Rosaliaék csak 10 perccel később jöttek be, a tanár még nem volt bent.

Johanna: Nem tudjátok milyen óra van most?

Tomas: Az órarend szerint matek. Elvileg a matek tanár jön be.

Még 10 perc múlva sem jött be, addig nagy rosszalkodások voltak, meg hangzavar.

Rosalia sminkelte magát. Odamentek hozzá a fiúk, Tomas, David és Peter.

Peter: Megint 1 kiló sminket teszel magadra?

Rosalia: Azért nem 1 kiló, de szépnek kell lennem minden percben.

David: Ő legalább ad magára, nem olyan mint a Dórika.

Hangosan nevettek.

Rosalia: Ne is hasonlitgassatok ahhoz a bányarémhez! Egyáltalán nem vagyok olyan!

Chantal: Ki az a Dórika?

Tomas: Az a szemüveges csaj ott elől a tanári asztalallal szemben.

Csipszet zabált kólával.

Rosalia: Senki sem foglalkozik vele.

Chantal: Miért?

Rosalia: Majd idővel megtudod.

Kicsit később Chantal odament hozzá, hogy beszélgessen vele. A többiek kinevették.

Tomas: Beszél azzal a pápaszemmel?

Johanna: Úristen!

Hangosan kacagtak, majd súgdolóztak. Chantal néha hátranézett, látta mi folyik ott.

Dórika: Ne nézd őket, azok hülyék! Az a barna hajú csaj szinte nem is tanul semmit, most is pótvizsgával engedték át.

Chantal: Miből bukott?

Dórika: Matekból. De semmit sem tanul, folyton puskázik, egyszer be is köptem.

Chantal visszament.

Rosalia: Mit mondott neked?

Chantal: Hogy megbuktál matekból és pótvizsgáznod kellett belőle, meg azt is, hogy folyton puskázol, egyszer be is árult.

Rosalia: Ilyeneket mondott? Be is köpött egyszer, de azt még megbosszúlom.

Volt egy fiú, aki egy kicsit lányos volt, lenyalt hajjal. Mindenki buzi gyereknek hívta, Martin volt a neve. Őt is kiközösítették Dórikához hasonlóan.

David: Látod azt a lenyalt hajút ott?

Chantal: Igen. Mi van vele?

David: Na, ő homoszexuális.

Nem voltak benne biztosak, csak sejtették.

Vége lett a tanításnak, a diákok sétáltak kifele az iskola területéről. Rosaliaék voltak az elsők, akik leléptek.

Chantal csipszet vett a büféből, a sorban Dórika állt mögötte, ő csokit vett.

Dórika: Kérhetek a csipszedből?

Chantal: Aha

Oda tartotta, hogy vehessen belőle, Dórika rendesen bele is markolt. Chantal furcsának tartotta, de nem szólt semmit. Dórika meg meg sem köszönte, húzott is kifele az iskolából.

Chantal is kifele tartott, közben ette a csipszet és elgondolkodott. Nem figyelt a lába elé, e miatt megbotlott egy kőbe, hasra esett, a táskája és a csipsz kiborult. Jól be is verte magát.

Chantal: Jaj! Bevertem magam!

A suli macsója, Carlos oda is rohant hozzá segíteni.

Carlos: Segíthetek?

Chantal: Jaj! Köszönöm! Az jó lenne!

Carlos összeszedte a cuccait, majd segített neki felállni.

Carlos: Nagyon beverted magad?

Chantal: Hát eléggé, de mostmár minden rendben van.

Carlos: Ne vigyelek haza?

Chantal ekkor ránézett Carlosra, nagyon tetszett neki, nem is véletlenül, hisz minden lány oda volt érte. Chantal el sem hitte, hogy egy ilyen fiú észrevette őt, mert az otthonában jelentéktelennel számított és nem vették észre a fiúk.