8.rész

                     A szakítás

 

Jose Maria elmondta a nyilvánosság előtt, hogy Chantal nem az ő lánya. Ekkor Chantal hazarohant az anyukájához sírva. Ő meg nem tudta mi baja van.

Jaqueline: Mi a baj, kicsikém? Megint bántottak Rosaliaék?

Chantal: Apa is ott volt és olyat mondott, ami nem lehet igaz!

Jaqueline: Mit mondott?

Chantal: Hogy nem ő az apám! Igaz ez?

Teljesen ki volt borulva, átölelte az anyukáját.

Jaqueline: Dehogyis! Nem tudom miért mond ilyeneket!

Chantal: Megmondta, hogy utál engem, mindig is utálni fog!

Keservesen sírt. Jaqueline tehetetlen volt, mivel ez igaz volt. Tudta ki az igazi apja, csak nem tartotta vele a kapcsolatot. Nem tudta merre lehet. Ám de tartogatott mégegy titkot, amit inkább nem mondott el senkinek sem. Nem tartotta szükségesnek.

 

Indianapolis, Brok villa

Johni: Rosalia mikor jön haza?

Jack: A nyári szünetet itt tölti, aztán visszamegy Brokihoz, mivel oda jár most iskolába.

Johni: Majd én is oda szeretnék menni.

Jack: Jó, csak előbb járd ki az általános iskolát.

A szomszédban, Federik a régi fényképalbumokat nézte. A fiatal korából valóak. Aztán Jack becsöngetett hozzá.

Federik: Gyere be! Nyitva van.

Jack belépett.

Jack: Mit csinálsz Federik barátom?

Becsukta a fényképalbumokat, elrakta a szekrény mélyére.

Federik: Egy kicsit nosztalgiáztam. Nem annyira lényeges! Tudod, még azokból az időkből, amikor szegény voltam.

Jack: Hagyjad azokat az időket!

Federik: Igazad van, csak szomorúságot okozott.

Jack: Mi lenne, ha megkeresnéd a lányodat?

Federik: Minek? Úgy sem tud rólam, mivel örökbe adtam.

Jack: Jól tetted, csak a terhedre lenne!

Federik: Hogy mondhatsz ilyet? Azért adtam örökbe, mert nem tudtam volna eltartani! Utána találkoztam csak veled.

Jack: Mi volt az anyjával?

Federik: Ő egy férjes asszony volt, ezért nekem adta a gyereket. Nem így terveztük, nem védekeztünk. Így következett be.

Jack: Ne is gyötrődj ezen, biztos jó családban nevelkedett.

Federik: Igazad van, jobb így neki.

Jack: Visszatérve a munkára, új lányokat fogok hozni.

Federik: Rendben.

Jack: A nyáron hozom csak őket el.

 

Stockholm, 1988 június

Közeleg az év vége. Rosalia bukásra áll matekból és irodalomból. Broki ezért leszídta.

Broki: Semmit sem tanulsz, Rosalia! Haza kell, hogy küldjelek!

Rosalia: Otthon sem fogok tanulni, nehogy azt hidd!

Broki: Egyre szemtelenebb vagy! Szigorúbbra kéne vennem veled kapcsolatban! Szedd össze magad, nehogy megint tanulnod kelljen nyáron!

Rosalia: Jólvanna!

Jose Maria kijelentése után már nem is foglalkozott Chantalal, így ő szabadabb volt, mert az anyukája nem nagyon korlátozta őt.

Az egyik hétvégén Carlos elvitte kirándulni. Kocsival indultak el szombat reggel. Majd megálltak egy gyönyörű zöld erdőnél kb 10 perc utazás után.

Carlos: Azt mondják, hogy van egy gyönyörű vízesés. Még nem voltam egyszersem itt, de ha végig sétálunk az erdőn, rátalálunk.

Chantal: Akkor menjünk!

Kiszálltak, az erdő felé mentek. Egy kijelölt úton mentek, a fára jelzések voltak festve a turistáknak. Az erdő bejáratánál volt egy térkép hogyan juthatnak el az itt kirándulók a vízeséshez. Volt egy leírás is róla.

Elindultak az úton, a fák levelei eltakarták a napfényt, be volt árnyékolva minden. Jó hűvős volt is volt, jól esett ebben a nagy melegben. Carlos és Chantal kézen fogva sétáltak. A távolban valami fénylett a nap miatt, 2 fa között valahol gyönyörűen beszűrödött a napfény.

Carlos: Milyen szépen beszűrődik ott a napfény! Látod azt a csillogást?

Chantal: Igen. Mi lehet az?

Carlos elkezdett futni a csillogás felé Chantalt otthagyva.

Carlos: Gyere már!

Chantal: Várj meg kérlek! Nem tudok futni!

Megvárta, míg odaért, majd ugyanúgy kézen fogva sétáltak tovább.

Chantal: Jól érzem magam veled!

Carlos: Én is veled, szerelmem!

Majd odaértek, ahová beszűrődött a napfény, egy kicsit odébb egy nagy rét volt, ahol héttágra sütött a nap és még árnyék sem volt sehol.

Carlos: Mi csilloghatott ennyire?

Találtak a fűben egy gyémánttal kirakott nyakláncot.

Chantal: Ide nézz mit találtam!

Carlos: Azta, hogy ez milyen gyönyörű!

Megcsodálták a csillogó ékszert, ami milliókat ért.

Carlos: Legyen a tied!

Chantal: Köszönöm!

Carlos: De aztán ne mutogatsd a suliban, mert a lányok irigyek lesznek és el is lophatják. Tedd csak el!

Chantal berakta a táskájába, majd kézen fogva tovább sétáltak a réten. Majd egy dombon kellett lemenni, ott ismét fák voltak, de nem árnyékoltak annyira, mint az előzőek.

Már délután 3 óra volt, ők észre sem vették, hogy ennyire szalad az idő.

Ekkor találták csak meg a vízesést. Gyönyörűen csillogott a víz a napfényben.

Egy kis tó volt az, ahová esett le a víz.

Carlos: Akarsz fürdeni? Jól esne ebben a melegben.

Chantal: Nem mondtad, hogy hozzak fürdőruhát!

Carlos: Én sem hoztam. Meztelenül is lehet.

Chantal meglepődött, szégyenlős volt. Nem nagyon akart beleegyezni.

Chantal: Mi lesz, ha meglátnak?

Carlos: Ha bemászol a vízbe, akkor már nem látják a testrészeidet! Példát is mutatok neked!

Elkezdett vetkőzni, ezért Chantal elfordult. Akkor fordult csak vissza, mikor hallotta a víz csobbanását. Carlos beugrott a vízbe.

Carlos: Nem vagyok szégyenlős! Miért fordultál el? Mióta együtt vagyunk már és még semmi sem történt köztünk.

Chantal: De én még nem vagyok felkészülve erre.

Carlos: Nem akarsz bejönni?

Chantal: De!

Bizonytalan volt, nem nagyon akart levetkőzni.

Chantal: Fordulj el kérlek!

Rávette magát, hogy megszabaduljon a ruháitól. Szép óvatosan mászott be a vízbe, hideg volt neki.

Chantal: Mostmár ide fordulhatsz!

Carlos: Miért vagy ilyen szégyenlős?

Chantal: Én még nem vetkőztem le egy férfi előtt sem.

Carlos: Gyere! Menjünk be a vízesés alá!

Chantal: Ugye nem mély a víz?

Carlos: Egész végig le fog érni a lábad! Gyere! Ússzunk el odáig!

Chantal: Beléd kapaszkodhatok?

A vállába kapaszkodott, Carlos a vízesés felé úszott.

Carlos: Átmegyünk alatta!

Chantal: Jaj! Én félek!

Elengedte Carlost, ezért ő egyedül ment át alatta.

Carlos: Gyere már! Nem vészes.

Chantal: Át viszel?

Mikor beértek, gyönyörű barlagszerűségben találták magukat, ahová beszűrődött egy kicsi napfény. A tó végéhez értek, ott folytatódott a barlang.

Chantal: Én nem mászok ki meztelenül!

Carlos: Ne legyél már ilyen szégyenlős! Én megmutatom magam!

Kimászott a vízből, Chantal nagyon zavarban volt, mikor meglátta.

Carlos: Most te jösz!

Odanyújtotta neki a kezét, hogy segíthessen kimászni. Chantal élt vele, Carlos kihúzta a vízből. El is pirult, mikor Carlos ránézett meztelenül.

Carlos: Gyönyörű vagy!

Chantal zavarában meg sem bírt szólalni.

Carlos: Te nem így gondolod?

Közeledett felé, hogy megcsókolhassa, Chantal viszonozta is azt.

Chantal: Szeretlek!

Carlos: Én is téged, kedvesem!

Chantal teste tele volt szeplővel, de Carlos nem tett rá megjegyzést. Csókolózás közben Carlos elkezdte fogdosni Chantalt, aki ez miatt hátrébb lépett.

Chantal: Én még nem voltam senkivel együtt!

Meg volt ijedve, lehetett érezni a hangján is.

Carlos: Ne félj! Óvatos leszek veled!

Közelebb lépett, aztán átölelte. Leültette az egyik sziklára, majd csókolózni kezdtek, ezután csodálatos pillanatokat éltek át.

 

Indianapolis, Brok villa

A telefon csörög, az egyik szoba lány veszi fel.

Szobalány: Jó napot! Ez itt a Brok villa!

Rosalia: Én vagyok az Rosalia! Tudnád adni apát?

Szobalány: Szólok neki azonnal, kisasszony!

Rohant is, bekopogott a dolgozó szobájába.

Jack: Ki az?

A szobalány beképett a szobába.

Szobalány: Elnézést, uram! A lánya keresi telefonon!

Jack: Köszönöm! Mehetsz is!

A szobalány ekkor kiment, becsukta maga után az ajtót. Jack beleszólt a telefonba.

Rosalia: Szia apa! Tudnál segíteni?

Jack: Persze, királynőm! Mi az óhajod?

Rosalia: El kéne rabolni egy lányt! Az egyik osztálytársamról lenne szó……

Elmondott mindent.

Jack: Küldöm is az embereimet!

 

Stockholm

Chantal és Carlos nagyon jól érezték magukat.

Carlos: Ugye, hogy nem volt okod félni?

Chantal: Csodálatos volt!

A napfény már nem szűrüdött be, csak egy kicsi fény.

Carlos: Menjünk! Későre járhat!

Mikor kiértek, akkor vették csak észre, hogy már majdnem besötétedett. Gyorsan felöltöztek.

Carlos: Ideje lenne menni, mert már mindjárt fél 10. Szállást is kell keresnünk, ahol kettesben lehetünk.

Vasárnap délben értek haza. Nem mentek amúgy messzire, ezen a napon is csak sétálgattak és megettek egy fagyit. Aztán Carlos hazavitte Chantalt.

Carlos: Utolsó hét a suliból! Várod már a szünetet?

Chantal: Hogyne!

Carlos: Nekem még utána is tanulnom kell az érettségire. Suli után átjöhetnél! Majd érted megyek!

Chantal: Rendben!

Egy csókkal búcsúztak el egymástól. Chantal nagyon boldog volt, mindent elmondott az anyukájának, majd leírta a füzetébe.

Másnap iskola után Chantal Carlosra várt, de hiába. Nem bírt már várni, elindult hazafelé szomorúan. Útközben meglátta szenvedélyesen csókolózni Brigittával.

Brigitta: Milyen volt a kirándulás azzal a kis nyavajással?

Carlos: Fantasztikus! Elértem, amit akartam. Elvettem végre a szüzességét a kicsikének és mégjobban belém habarodott. Ha tudná, hogy mindvégig erre vártam. Kinek kell? Nekem már nem, csak is te gyönyörűségem!

Csak ezt Chantal mindet hallotta. Sírva rohant haza.