9.rész

                        A csalódás

 

Chantal sírva szaladt haza. Jaqueline meg nem tudta mi ütött belé. Bezárkózott a szobájába és senkinek nem nyitott ajtót, csak folyamatosan írt a füzetébe, amiket Carlos mondott Brigittának róla, hogy csak kihasználta. Leírta mindazt, amit érzett akkor és amit most érez. Mikor befejezte, keresvesen sírt tovább.

Chantal: Hogy hihettem neki? Hogy lehettem ennyire ostoba?

Tovább sírt megállíthatatlanul. Később beengedte az anyukáját és mindent elmondott neki sírva, Jose Maria benyitott és kötekedni kezdett.

Jose Maria: Megérdemelted, te kis senki! Mindig is ezt fogod kapni!

Jaqueline: Hogy mondhatsz ilyeneket?

Jose Maria: Ez az igazság! Ostoba kislány, bedőlt az ilyen alakoknak! Mit akarhat egy 22 éves férfi egy 16 éves kislánytól?

Másnap az iskolában Chantalhoz nem lehetett szólni. Az egész osztályhoz eljutott a hír.

Rosalia: Dobtak, kisanyám?

Gúnyolódott vele, Martin a védelmére állt.

Martin: Hagyjad békén! Ez a Carlos egy ocsmány féreg! Isten megbünteti majd, amiért ezt tette szegény lánnyal! Meg téged is, amiért kigúnyolod!

Rosalia: Hagyd már ezt a hülyeséget, Martin!

Martin: Ez így igaz! Ő nem érdemel ilyen kegyetlenséget! De ti ennél is rosszabbat érdemeltek!

Rosalia: Nevetséges vagy!

Elment, Martin tovább vígasztalta Chantalt.

Martin: Nincs értelme miatta sírni, nem érdemel meg téged!

Chantal: Odaadtam magam neki, ez volt neki a célja. Soha nem is szeretett, végig hazudott.

Martin: Vannak olyanok is, akik őszintén szeretnének, hidd el nekem!

Ezzel magára célzott.

Chantal: Hogy is hihetném el? Hülye voltam, mert bedőltem neki.

Martin: Nem mindenki ilyen szélhámos! Kérlek hidd el nekem!

Chantal: Minden férfi szélhámos! Apám is utál, Carlos meg átvert, és most biztosan kinevet.

Martin: Én nem utállak! Ugye már nem szereted Carlost?

Chantal: Csak nevetségessé váltam előtte, nagyot csalódtam benne.

Jack emberei Stockholmba jöttek, Rosalia elment hozzájuk, hogy beszéljen velük.

-Akkor kit kell elvinni, kisasszony?

Rosalia: Minjárt adok egy képet róla.

Közben kutatott a táskájában, a fényképet kereste.

Rosalia: Itt a fénykép a csajról, a neve Chantal Andere és 16 éves.

-Igen is kisasszony! Elkapjuk!

Rosalia: Juttassátok el apámhoz!

-Meglesz, Rosalia kisasszony!

Rosalia: Hívjatok, ha elkaptátok!

Carlos és Brigitta megakartál alázni Chantalt. Fel is keresték, megvárták az iskola előtt. Mikor látták, hogy jön ki, elkezdtek csókolozni. Martinnal volt.

Martin: Láttad? Direkt csinálják!

Chantal: Azóta még nem beszéltem vele!

Odarohant, Martin hiába próbálta leállítani.

Chantal: Ocsmány féreg vagy, Carlos! Soha sem szerettél, mindvégig becsaptál!

Carlos és Brigitta gúnyosan kinevették, Chantal ezért elsírta magát. Odament hozzá Martin.

Martin: Hagyjad! Nem éri meg!

Elhúzta onnan.

Martin: Soha többé ne menj a közelébe! Megértetted?

Közben Jack emberei követték kocsival. Martin hazakísérte Chantalt.

Martin: Szia! Holnap találkozunk. Tudod, holnap van az utolsó tanítási nap.

Ezzel Martin hazafelé indult, Chantal bement a házba. 1 óra elteltével újra kijött. Csak sétálni szeretett volna, elment a parkba. Visszafelé Jack emberei elkezdték, követni egy piros kocsiban ültek, 3 nagydarab férfi. Chantalnak feltűnt már, hogy ez a kocsi mindig a nyomában van, már furcsának tartotta.

Chantal: Ezek követnek engem?

Időnként hátranézett a kocsira, gyorsabbra vette a tempót. Egyszercsak a kocsi megelőzte, elhajtottak egy kicsit messzebbre. Mikor Chantal odaért, az egyik ember berángatta az autóba, nagyon megijedt.

Chantal: Mi történik itt? Kik maguk?

Nem válaszoltak neki, elhajtottak jó messzire. Chantal kétségbe volt esve, elkezdett sírni, mert tudta, hogy elrabolták. Rátértek az autópályára. Az út alatt Chantal folyamatosan sírt. Jaqueline már aggódott Chantalért, mert már éjfél volt és még nem jött haza. Egész éjszaka le sem hunyta a szemét.

Hajnal körül egy kikötőhöz értek, egy nagy hajó állt ott.

Chantal: Hová jöttünk?

-Amerikába megyünk!

Chantal kétségbeesett. Mikor kinyílt a kocsi ajtaja, Chantal kiszaladt, az egyik ember futott utána.

-Állj meg te kis nyavajás!

Elkapta, majd visszaráncigálta. Ezután leütötte, hogy elájuljon.

-Gyertek! Menjünk fel a hajóra!

Egyikük karjaiban vitte fel Chantalt, berakta egy kabinba az ágyra.

-Leütöttem, mert nem bírt magával.

Levetkőztették alul, majd takaróval takarták le. Ezután kimentek.

-Ennek mi értelme volt?

-Hogy azt higyje megerőszakoltuk.

-És annak meg mi értelme van megint?

-Bízd csak rám, haver!

Eljött a reggel, olyan 8 körül Chantal magához tért, hirtelen nem tudta hol van, fájt is a feje, ahol megütötték. Aztán feltűnt neki, hogy egy hajón van, majd észrevette, hogy alul nem takarta ruha, hanem csak egy takaró. Elkezdett sírni, mert azt hitte, hogy hozzányúltak, közben felöltözött. Benyitott az egyik ember hozzá.

-Hozzak reggelit?

Chantal: Ocsmány férgek maguk!

-Miért mondod ezt?

Chantal: Megerőszakoltak!

-Érezted?

Chantal: Nem, de le voltam vetkőztetve! Melyikük tette?

-Mindhárman!

Erre mégjobban kiborult, miközben nem is volt igaz. Nem kért reggelit, 1 óra múlva ismét bement hozzá az egyik, közeledett felé és erőszakosan megcsókolta. Pont előtte hagymázott be.

Chantal: Tiszta hagymaszagú a szája, undorító!

Eleresztett egy kis vukot is, ami elég szagos és hangos volt.

Chantal: Hányinegerem van magától!

-Teljesen felizgultam!

Leakarta tépni róla a ruhát, Chantal keservesen sírt.

Chantal: Nem volt elég, hogy megerőszakoltak?

Az ember lehúzta a nadrágját és az alsógatyáját, amiből kilátszott a felálló farka.

-Kapd be, te kis ringyó!

Chantal: Soha!

Az ember sarokba szorította, ezért Chantal  odakuporodott a falhoz. Az ember a haján keresztűl megfogta a fejét, majd odanyomta a farkához, kényszerítette, hogy vegye be a szájába azt. Kénytelen volt, különben megverte volna. Chantal megharapta, hogy az embernek fájjon, ezért ő ideges lett, visszahúzta a gatyáját, Chantal meg csak megállás nélkül sírt. Az ember ismét a haján keresztűl fogta meg, ezután ráncigálta, majd adott neki néhány erős pofont, hogy a földön maradt. Végül kiment.

Délután megérkeztek, már csak Indianapolisba kellett eljutniuk. Ott várta őket Jack.

Jack: Jó munkát végeztetek! Vigyétek be a többi lányhoz!

Berángatták egy szobába, ahol még 5 tini lány volt, akik szintén sírtak.

Jack: Vannak már tini ribancok is.

Volt köztük egy 12 éves is. Ott volt az akkor 14 éves Heorhina is, felismerte Chantalt. Közelebb ment hozzá.

Heorhina: Szia!

Ő is felismerte Heorhinát.

Chantal: Téged is elraboltak?

Heorhina: Tudod mik leszünk mi? Kurvák!

Chantal: Engem megerőszakoltak 3-an is.

Jack átment Federikhez.

Jack: Itt vannak a tini ribik, 6-ot fogtunk be, Amanda 12 éves, Nóra 13 éves, Heorhina 14 éves, Sofia 14 éves, Viktoria 15 éves és Chantal 16 éves.

Federik: Hozd csak ide őket!

Áthozta őket, ismét egy szobába lettek bezárva.

Federik: Köszönöm!

Bement hozzájuk.

Federik: Sziasztok lányok! Én nem fogok veletek olyan kegyetlenül bánni, mint Jack emberei. Itt mindenetek meglesz, csak pedofilokkal közösültök majd, a pénz az enyém, de cserébe alhattok itt és ehettek. Ne sírjatok kérlek!

Odasétált Chantalhoz, megfogta a kezét és kivitte a szobából.

Heorhina: Ez is egy pedofil! Most megerőszakolja!

Nem így volt.

Chantal: Miért hozott ki? Nem értem!

Bevitte a szobájába, Chantal azt hitte le kell vele feküdnie.

Federik: Maradj csak itt!

Bekapcsolta neki a tévét, majd kiment a konyhába. Gondolkozott egy kicsit, mert valakire emlékeztette. Készített neki pirítóst vajjal, bevitte neki.

Federik: Egyél csak!

Chantal: Miért ilyem kedves velem?

Federik: Hány éves vagy és hogy hívnak?

Chantal: 16 és Chantal Andere vagyok.

Federik belegondolt, hogy az ő lánya is ennyi idős, csak a név nem passzolt.

Federik: Emlékeztetsz valakire. Mi a családi neved, ha szabad tudnom?

Chantal: Nem értem miért kérdezi. Chantal Andere vagyok.

Federik: Andere?

Chantal: Igen, de miért van így meglepődve?

Federik: Anyukádat hogy hívják?

Chantal: Jaqueline Andere, de nem értem miért van így meglepődve!

Federik összeesett.