17. rész

                                  A költözés

 

Estefania és Chantal egymás mellett álltak, pontosan ugyanúgy néztek ki. Federik ezért azt hitte duplán lát, ezért leült a kanapéra.

Chantal: Mi a baj, Federik?

Federik elfordult, hogy ne lássa őket, már tudta, hogy nem duplán lát.

Federik: Ugye egyedül vagy?

Kérdezte remegő hangon.

Estefania: Ketten vagyunk! Nézz csak ide!

Federik remegett, nagy nehezen rájuk nézett.

Federik: Ti ikrek vagytok?

Ideges lett, ő erről nem tudott.

Chantal: Igen, 1 napon is születtünk.

Federik: Jaqueline egy szóval nem mondta volna!

Chantal: Előlem is eltitkolta, nagyot csalódtam benne!

Estefania: Én viszont örülök, hogy megtaláltalak titeket.

Federik: Melyikötők Chantal? A másikat hogy hívják? Jaqueline a szeretőm volt, neki már volt férje, teherbe ejtettem véletlenül. Amikor megszületett, vagyis ti, akkor ő azt mondta, hogy mivel neki férje van, nekem adja a kislányt, neveljem fel én. Estefanianak kereszteltem el, de elég csóró voltam, nem tudtam eltartani, ezért beadtam egy árvaházba. A másik, vagyok Chantal az anyjánál maradt, de én erről nem tudtam. Aztán ő idekerült, azt mondta, hogy őt az igazi anyja nevelte fel. Ezért akkor rendesen össze voltam zavarodva és rákérdeztem ezt a nőszemélyt, hogy mi is történt valójában. Ő meg azt hazudta, hogy ő visszafogadta a kislányt az árvaházból, én meg ezt elhittem! Egy hazug nőszemély, ráadásul mindenkivel lefekszik!

Chantalnak nem tetszett, hogy Federik rágalmazza az anyját.

Chantal: Ne beszélj így róla! Mindig is jó volt hozzám!

Federik: De hát téged is becsapott, nem mondta el az igazat!

Chantal: Mondtam, hogy csalódtam benne, de akkor sem beszélhetsz így róla!

Estefania: Én is haragszom rá, amiért eldobott magától!

Chantal: Jobb is, az a Jose Maria téged is utált volna és azt hitted volna, hogy ő az apánk.

Estefania visszavette fekete ruháját, az ósdi szemüvegét és copfba fonta a haját. Federik nem értette.

Federik: Te mit csináltál magaddal?

Estefania: Én mindig így öltözöm.

Federik: Én így érzem jól magam. Nagyon vallásos vagyok, mindig imádkozom és járok templomba rendszeresen.

Federik: Nekem mindegy, legalább tudom, hogy te vagy Estefania.

Pár nappal később megérkezett Jaqueline Luciával. Chantal elbújt, Estefania mutatkozott az ósdi kinézetével.

Jaqueline: Jézusom, mit csináltál magadból, lányom?

Estefania: Neked hány gyereked van?

Jaqueline: Hisz tudod, hogy te vagy az egyetlenkém!

Átakarta ölelni, de Estefania ellökte magától.

Jaqueline: Miért csinálod ezt, Chantal?

Estefania: Én nem Chantal vagyok, hanem Estefania és engem eldobtál magadtól, letagadsz!

Chantal előjött.

Chantal: Becsaptál, nem mondtad, hogy van ikertestvérem.

Luciát addig beküldték játszani. Jaqueline majdnem elájult.

Jaqueline: Hogy kerültél te ide?

Estefania: Nem kellettem neked!

Federik: Még nekem sem mondtad el, képes voltál hazudni még akkor is, amikor rákérdeztem.

Jaqueline: Ne haragudjatok! Nekem már volt férjem!

Chantal: Engem mégis hazavittél és a férjecskéd megkeserítette a napjaimat. Tudom, hogy élvezted!

Estefania: Ő ilyen anya, nem szereti a gyerekeit!

Jaqueline: Hallgassatok meg! Nem volt ilyen egyszerű! Mivel ketten voltatok, úgy gondoltam, hogy egyikőtök Federiknél marad, ő adott téged árvaházba.

Estefania: Örökbefogadtak és nagyon jó életem volt, talán jobb mint Chantalnak, aki melletted volt! Gyere! Meg sem érdemli, hogy foglalkozzunk vele!

Chantal hátrált, de Estefania kihúzta onnan, elmentek sétálni.

Chantal: De mégiscsak az anyukánk!

Estefania: Nem tudtam, hogy ilyen hazudós! Téged is átvert!

Chantal: Igazad van!

Estefania: Menjünk el innen!

Chantal: Luciának el kell kezdenie az iskolát még szeptemberben, már 7 éves.

Estefania beszélt Federikkel, hogy elmehessenek és, hogy tud-e nekik egy helyet, ahol vannak ismerősei.

Federik: Stockholmban lakik Broki. Hatalmas háza van, simán elfértek nála. Beszélek is vele.

Augusztusban mentek csak, addigra Broki talált Lucianak iskolát. Jaqueline sírt értük.

Federik: Sajnálom! Én megbocsátottam a hazugságaidat, de Estefania nem!

Jaqueline: És Chantal?

Federik: Nem tudom, de ő nagyon szeret téged még mindig, de csalódott benned! Tényleg? Mi van a fiaddal? Már rég nem meséltél róla.

Jaqueline: Nem szeretném, ha Chantal megtudná, hogy fiam is van és elhagytam azért, hogy hozzá mehessek Jose Mariahoz.

 

Stockholm

Livia és Kitty testvérek. Olaszországból telepedtek Svédországba már 2 éve. Fogadott testvérük Daniel, akit elhagytak a szülei.

Kitty: Sokat gondolsz anyukádra?

Daniel: Hallani sem akarok felőle, eldobott! Nem bocsátok meg neki soha!

Kitty: Apukád?

Daniel: Őt nem ismertem. Nem voltak együtt. 4 éves voltam, amikor anyám elhagyott, mert férjhez ment és ezért nem kellettem neki.

Chantal és Estefania megérkeztek, Brokinál szálltak meg, Kittiék szomszédjai voltak. Szeptemberben Lucia elsőbe ment.

Livia: Ám tudtad, hogy Broki szomszédunkhoz két egyforma lány költözött egy gyerekkel?

Daniel: Mit csináljak velük?

Livia: A szebbiket kifoghatnád feleségnek.

Daniel: Nem azt mondtad, hogy egyformák?

Livia: De, csak az egyik eléggé ósdin néz ki, szerintem ikrek.

Daniel: Nem szeretnek engem a nők.

Livia: Mert folyton bezárkózol!

 

Stockholm 1997

Danielt nem lehetett kirobbantani a házból.

Kitty: Egyszer sem néztél rá a lányokra?

Daniel: Nem érdekelnek Broki nagyképű unokahúgai!

Livia: Ha feleségül veszed az egyiket, kimászhatnánk ebből a csóróságból!

Daniel: Jólvan már!

Este Daniel kiült az erkélyre egy kicsit kikapcsolódni. Chantal pont akkor ült ki, mikor eddig nem tette. A két erkély pont szemben néztek egymással. Daniel zaklatott lett, amikor meglátta Chantalt. Nem látta tisztán, mert csak villanyfény volt, az sem volt valami erős.

Daniel: Jaj ne! Kijött!

Chantal is észrevette Danielt, csak bámulta. Danielt ez zavarta, ezért flegmán oda szólt neki.

Daniel: Nem láttál még férfit?

Chantal nem értette Daniel miért ilyen vele, kicsit rosszul esett neki.

Chantal: Tudod kivel beszélj így!

Daniel: Folyamatosan bámulsz!

Chantal: És?

Daniel: Zavarsz!

Chantal: Akkor menj be!

Daniel: Menj be te!

Danielnek furcsa érzése támadt, hevesebben dobogott a szíve.

Chantal: Én biztos nem fogok!

Daniel: Meglepetésben lesz részed!

Végül Daniel ment be, Chantal meg kiröhögte.

Chantal: Gyáva nyuszi!

Ezt még hallotta.

Daniel: Majd én megmutatom neki!

Kitty: Kinek és mit?

Daniel: Annak az elkényesztetett lánynak, hogy ki is valójában Daniel!

Másnap reggel átcsöngetett, Estefania nyitott ajtót.

Daniel: Jó reggelt! Nem veled beszéltem tegnap az erkélyen.

Estefania: Az én szobámban nincs erkély. A testvéremmel beszéltél.

Daniel: Kihívnád?

Estefania: Elvitte Luciát az iskolába. Mindjárt jön.

Daniel: Megvárhatom?

Estefania: Persze! Gyere be!

Leültek a kanapéra.

Daniel: Honnan jöttetek? Amerikaiak vagytok?

Estefania: Az apánk Amerikában él és neki az ismerőse Broki. Úgy gondoltuk jó lesz itt nekünk. Te?

Daniel: Mi olaszok vagyunk, de már jó ideje itt lakunk.

Estefania: Amúgy mi mexikóiak vagyunk.

Daniel: Az én anyám is mexikói, csak 4 éves koromban eldobott magától, így Olaszországba kerültem.

Estefania: Téged is kidobott az anyukád? Engem is és csak tavaly találtam rá és tudtam meg, hogy ikertestvérem is van.

Daniel: Akkor már van bennünk közös.

Estefania: Engem egy venezuelai család fogadott örökbe, ezért ott nőttem fel, de utána Mexikóba költöztünk és ott találtam rá az ikertestvéremre.

Daniel: Értem, én amúgy olasznak tartom magam. Nem szoktam ezt elmondani senkinek, nem tudom neked miért mondtam el.

Chantal elvitte Luciát az iskolába.

Lucia: Mikor jösz értem?

Chantal: 4-kor, legyél jó!

Haza felé menet egy férfi belé ütközött. Fernando Josénak hívták.

Fernando Jose: Elnézést!

Chantal: Semmi baj!

Ránézett a jóképű kigyúrt Fernando Joséra, aki rámosolygott.

Fernando Jose: Mi az?

Chantal zavarba jött, el is pirult. Fernando Jose aranyosnak tartotta.

Chantal: Semmi!

Közben Daniel és Estefania nagyon jól el voltak, egyre közelebb mentek egymáshoz.

Amikor Chantal hazaért, pont akkor kezdtek hosszú csókolózásba.

Chantal: Mit csinálsz, Estefania?

Ekkor mindketten Chantalra néztek.