11. rész

                            Chantal előkerül

 

Egy napsütéses szombat reggelen valaki becsönget, Chantal megy is az ajtóhoz, hogy kinyissa. Nagyon meglepődött, mikor meglátta ki áll az ajtóban. Az anyukája volt ott.

Jaqueline: El sem hiszem, hogy ennyi év után megtaláltalak!

Természetesen Chantal is örült. Egymás nyakába ugrottak és átölelték egymást. Erre odajött Federik is, aki majdnem elájult.

Federik: Úristen! Itt van!

Inkább gyorsan bement a szobába.

Federik: Remélem nem vesz észre! El kell bújnom! De Chantal úgy elmondja, hogy itt vagyok.

Bebújt az ágy alá.

Jaqueline: Hogy kerültél te ide?

Chantal: Eredetileg elraboltak, idehoztak de Federik megsajnált és nem küldött el kurvának, mint a többieket. Azt mondja, hogy ismert téged a régi időkből.

Jaqueline: Milyen Federik? Valóban ismertem egy Federiket.

Chantal: Gyere, bemutatlak neki!

Bekísérte a szobába, de nem látták Federiket, pedig az ágy alatt bújkált.

Chantal: Federik! Hol vagy?

Odajött Lucia aki most ébredt fel.

Jaqueline: Ki ez a tündéri kislány?

Chantal: Ő az enyém. Lucia, itt a nagymamád!

Lucia: Azt hittem, hogy nekem nincs nagymamám! De téged láttalak a képeken, azt mondták te voltál a nagymamám, de nem láthat engem és én sem őt.

Jaqueline: Ki az apukája?

Lucia: Nekem nincs apukám, de nagypapám az van!

Chantal: Nem tudom ki az apukája.

Jaqueline: Ezek szerint mégis elküldtek kurvának?

Elmesélte azt az éjszakát, amikor elrabolták.

Chantal: Nincsen jelentősége, mert már Carlos sem szeret.

Végül Federik előjött.

Chantal: Te az ágy alatt voltál?

Kérdezte meglepetten.

Federik: Elmész Luciával egy kicsit sétálni? Beszélnem kell anyukáddal!

Chantal: Persze! Gyere Lucia! Kiviszlek a játszótérre.

Mikor elmentek, Federik és Jaqueline beszélgetni kezdtek.

Federik: Van egy dolog, amit nem értek. Mikor megszületett a lányunk, te nekem adtad. Ugye?

Jaqueline: Igen. Miért?

Federik: De nálad volt egészvégig!

Jaqueline: Te mit csináltál vele?

Federik: De hát nálad volt!

Federik értetlenül nézett.

Federik: Valamit titkolsz?

Jaqueline: Nem titkolok semmit! Szerintem inkább te titkolsz el előlem valamit.

Federik: Csak mert én örökbeadtam a lányunkat! Ezért nem értem.

Jaqueline: Igen, Értem!

Volt egy titka, de nem mondhatta el senkinek.

Jaqueline: Magamhoz vettem, mert te lemondtál róla.

Federiknek így minden világossá vált.

Federik: Örülök, hogy visszakerült hozzád!

Jaqueline: Elmondtad neki?

Federik: Nem volt még bátorságom. Nem tud semmiről!

Jaqueline: Akkor majd egyszer elmondjuk neki.

Federik: Férjed? Vagy már elváltatok?

Jaqueline: Mexikóban van. Egyedül jöttem.

Chantal elvitte Luciát a játszótérre. Miközben Lucia játszott, véletlenül egy nagyobb fiú fellökte. Chantal odaszaladt ekkor. A fiú 11 éves, vörös haja és kék szeme volt. Az arcát ellepték a vörös szeplők. Lucia megütötte magát, ezért sírt.

Chantal: Semmi baj! Te meg vigyázhattál volna, hisz te sokkal nagyobb gyerek vagy!

Adam: Bocsánat! Véletlenül összeütköztünk. Én is és ő is játszott.

Chantal: Előfordul.

Adam: De én szívesen játszanék vele, úgy is unatkozom.

Lucia abbahagyta a sírást.

Adam: Jösz játszani, kislány?

Chantal: Menjél játszani!

Adam és Lucia jól el voltak együtt.

Adam: Majd átjöhetek játszani hozzád?

Lucia: Megkérdezem az anyukámat.

Odaszaladtak Chantalhoz.

Lucia: Átjöhet Adam játszani?

Chantal csak nézett.

Chantal: A szüleid keresni fognak.

Adam: A nagymamámnál vagyok.

Chantal: Akkor a nagymamád.

Adam: Megmondom neki. Addig megvártok itt?

Chantal: Hazakísérünk.

Adam megkérdezte a nagymamájától, hogy átmehet-e Luciához játszani, azt mondta menjen csak, de 6-ra érjen haza.

Adam: Mehetünk! Megengedte, de 6-ra haza kell jönnöm.

Chantal: Menjünk akkor.

Babáztak Lucia babáival. Lucia szobájának fala rózsaszín volt, az ágynemű huzatán barbi babák voltak. A polcon sorakoztak a különböző játékok. A gyerekek a pihe puha szűnyegen ültek.

Adam: Nagyon szép a szobád! Az enyém versenyautós, de őszintén szólva jobban szeretek babázni, mint az autókkal játszani.

Lucia: Akarsz papás mamást játszani? Én leszek az anyuka, te az apuka és ő lesz a gyerekünk.

Az egyik hajas babájára mutatott.

Adam: Játszhatunk

Játék közben Federik benyitott hozzájuk.

Federik: Kértek süteményt, gyerekek?

Lucia: Igen.

Adam: Én is.

Federik: Gyertek akkor a konyhába.

Rohantak is, nem volt ott senki, az asztalra volt készítve a piskóta szelet, a gyerekek vettek is belőle.

Federik: Kértek kakaót?

Adam: Igen.

Lucia: Én is!

Federik elkészítette nekik a kakaót. Miután ettek és ittak, Adamnak haza kellett indulnia. Már fél 6 volt.

Adam: Ki tetszik engedni? 6-ra haza kell érnem!

Federik kikísérte.

Adam: Csókolom! Szia Lucia!

Lucia: Szia!

Chantalnak itt kellett hagynia Federiket, pedig már nagyon megszerette. Haza kellett mennie Mexikóvárosba. Federik sajnos nem jöhetett velük. Chantal megígérte Federiknek, hogy néha meglátogatják. Elbúcsúztak egymástól és fel is szálltak a repülőgépre. Mikor hazaértek, Jose Maria fogadta őket, de gyerekre nem számított.

Jose Maria: Ki ez a kislány?

Chantal: Lucia, a kislányom!

Jose Maria meglepődött.

Jose Maria: Neked van egy lányod?

Kérdezte meglepetten.

Chantal: Igen. Talán zavar?

Jose Maria: Ki az apja? Csak nem az az átkozott Carlos?

Chantal: De igen!

Neki nem akarta elmondani, hogy Jack emberei megerőszakolták.

Jose Maria: Otthagyott terhesen, mi?

Jose Maria mérges volt.

Chantal: Nem tudott róla, ahogy ti sem!

Jose Maria: Hol a fenében voltál?

Chantal: Elraboltak, de egy kedves ember megsajnált és sokat segített nekem.

Jose Maria: Hogy hívták azt az embert?

Elég durván kérdezte meg.

Chantal: Federik és őt sokkal jobban szeretem, mint téged!

Jose Maria: Átkozott! Federik az apád, te kis fattyú!

Magában motyogta el, így Chantal nem értett belőle semmit.

Jose Maria: Na kotródj és vigyed a zabi gyerekedet a szemem elől!

Arrébb lökte Chantalt, aki megfogta Lucia kezét és bevitte a szobába. Leült az ágyra és sírni kezdett, Lucia meg csak nézett és nem értett semmit.

Lucia: Miért ilyen gonosz ez a bácsi?

Chantal: Ne is törődj vele!

Lucia: De ő ki? Miért utál minket?

Chantal: Senki! Ne kérdezősködj most! Menj játszani!

Fogta az egyik babáját és játszani kezdett vele. Chantal meg csak sírt.

Jose Maria odakint idegeskedett.

Jose Maria: A fenébe! A szégyentelen! Rám hozza a szégyent ez a kis senki! Még jó, hogy nem az én lányom! Ezt el kéne mindenkinek mondani!

Eltelt 1 hónap. Egyszer csak valaki csöngetett, Jose Maria mikor ajtót nyitott, egy bomba nőt látott ott állni, aki nem más volt, mint Rosalia. Hosszú arany szőke haj, ragyogó kék szemek, arany mini ruha, a szilikonos melleit kitette, 10 centis tűsarkú és a legdrágább gyémánt nyaklánc. Jose Maria meg csak gyönyörködött benne.